Ötszázas, ami persze nem "reszli". Jó lesz az Karácsony idején majd Franciaországban.
Indonéz pénz
Eurók
Az ötszázas másik oldala
Kínai pénzek
Kínai yuanok, és dollárbankjegy
Húsz tolar
Húsz kuna
Nem vagyok pénzgyüjtõ, de elrakom a régi bankjegyeket, meg az utazásokból megmaradt, jórészt lejárt pénzeket. Ez egy régi tízes. Minden ötösömért kaptam egy ilyet Aputól annakidején. Szerettem hát rendesen..
szerda
Reszli bankjegyek amik megmaradtak itthon
vasárnap
A falu, a táj, az ismerõsök.
Galántaiéknél is megy az épitkezés, õk lovaglóiskolát akarnak csinálni, Ferkó mindig is a lovakkal szeretett foglalkozni. Általa szerettem meg a kicsi csikókat, "akiket" a világ legszebb kisállatainak tartok.
Ezt az erögépet egy falumbeli régi iskolatársam vette Ausztriában.A faluban maradt, egyi ismert személyiség ott. Azelõtt gyümölcsöt termelt, ma már ezt a gépet bérbeadja, a saját munkaerejével együtt persze, és remekül keres a környékbeli épitkezéseken, mert ma már senki nem hajlandó ásóval és csákánnyal alapot ásni.
Zsaák Paliék elhagyott portája. Pali iskolatársam volt, udvarolgatott is nekem '77-ben, mikor 14 éves voltam, akkor õ már gimnazista volt. Cukrász lett Budapesten késõbb valami híresebb,nagy szállodánál, azt hiszem a Margitszigeten. A rendszerváltást megelõzõen rajtaütésszerüen kiment Németországba, megtelepedett Baden-Württembergben, Karlsruhe városában. Ott egy teljesen új szakmát tanult, nyomdász lett. Elvette a fõnöke lányát, és ma õ a nyomda tulajdonosa. Az apja 4 éve meghalt, azóta a Pali által az egyháznak évente odaadott kerti termésbõl a református papunk megszervezi, hogy ne legyen a portája õrizetlen. De maga Pali csak 2 évenként jön haza nyaralni, a német nejével és a magyarul alig-alig beszélõ lányával. Akkor rendbehozatja egy kicsit a házat, kitakarittat mindent, meglátogat mindenkit, ad egy nagy gardenpartit, és utána eltünik újra. Õ sem adja el a házat, pedig ezt is megvenné egy városa-beli német, de Palinak nem sürgõs, hiszen megvan a pénze, nincs rászorúlva az árára.
3-3½ millióra taksálják az árát, mert nagy kert van hozzá, remek fekete földdel, termõ õszibarackfákkal, hatalmas germersdorfi cseresznyefákkal, és 8 jól termõ diófával. A termést a papunk értékesitteti, és ez a fizetsége, és ezért a házat ellenõrzi, és felügyeli. A pénz nagy részét szociális célokra fordítja. A mi falunkban egyébként senki egy darab almát nem szakít le a más portájáról,vagy kertjébõl. A szõlõkben nem is kellett csõsz soha, mert a másét mindenki tiszteletben tartja. A faluban nem lakik, s nem is lakott soha sem cigány, sem más idegen elem. Nem fogadták be soha az idegeneket, és van egy olyan hallgatólagos egyezség is, hogy nem adnak el hazai idegeneknek telket. Két házat vett meg német család eddig, de azok persze nem számítanak idegeneknek, mert részint csak nyáron jönnek a birtokra, nagyonis szimpatikus emberek, másrészt keresztények. Falunkban a legjobb értelemben vett keresztényi alapú erkölcsiség volt mindig mérvadó, és bár az idõk manapság városon látszólag az idegenszívüségre hajaznak, de ez a mi megõrzött hagyományunk odalent még ma is kikezdhetetlen norma.
Szeptemberben hajnalban már ködök vannak.
Baján hátszínt szeletel. A hús garantált, friss,... ki szerezhetne frissebb húst, mint egy fõállatorvos?
Baján, aki városi fõállatorvos lett, akkor volt nyolcadikos, amikor én elsõs voltam. Remek, nagy házat épített a régi telkükön, a hétvégeket mindig lent töltik. Itt hátszínt szeletel.
A régi kutunk, ami már csak öntözéshez jó, a vize igazán sosem volt ízletes. Kissé vasízü. Apám Sárváron vette, amikor én még csak útban voltam erre a világra.
Péntek este a sütögetés.
Az én saját veteményesem, ami ellát télig zöldséggel.Szomszédassszonyom ápolja viszontszívességekért. Egy bécsi magyar fogorvos meg akarja venni már 3 éve az egészet, házastól, telkestõl, fástól,.... de egyelõre vacilálok, mert biztos vadiúj házat akar rá építeni, meg mindent strukturálisan átvariálni, azzal meg odalesz a gyerekkorom helyszíne, ami ma még úgy-ahogy megvan. Mindegy, egy házas telek bármikor eladható egy ilyen kellemes vidéken. Még várok.
Ebbõl is el kellett egyet fogyasszak...
Szomszédasszonyom, aki Pozsonyból jött ide feleségnek.
Falun az étkezéshez mindig friss zöldséget húznak ki a földbõl.
Ezt a gulyást a kívánságomra fõzték.
Anikó csikóval
Zöldségekkel töltekezem fel, ami otthon két hétre elég kell legyen
A kiscsikó a gyerekek öröme
Galántai Ani szénát kínál a kancának.
Galántai Ferkóék építkeznek
1
2
3
4
5
6
7
8
9kedd
Az Euró elõtti fizetõeszközök
Ugyanannak a másik oldala.
Régebbi 50 franos, Saint-Exupéry.
Az Eiffeles 200-as másik oldala
Az Eiffeles új 200-as, ami a lentebbit felváltotta.
Nem sokszor, de annakidején akadt még ez a szép bankjegy a kezembe néha. Amikor én elõször mentem Franciaországba, akkor már kezdegették kivonni, s helyette jött a kevésbé tetszetõs EIFFEL-es 200-as, de még fizettem ilyennel, és kaptam is ilyet ha váltottam egy nagyobb címletet.
A fehér ovális felület a mely az arcképet mélynyomásban ábrázolta, tele volt kis lukakkal,--- a bankosok gombostünyomai voltak ott. Hogy miért, az elõttem már örök rejtély marad,.... hülyén halok meg.
Az 1993-as év egyik korabeli fotója az akkori szállásomon, Carnoles-ban. Kedvenc akkori bankóimmal. Ennyi volt az ellátmányom az egész lenti idõmre. Akkor még nem dolgoztam odalent, csak nyelvet tanultam, utazgattam, barátokat szereztem. 
Na, ezt a bankjegyet nagyon szerettem, ilyenekkel jól el is voltam látva, mikor az elsõ félévemet odalent töltöttem. Egyedül egy ilyenbõl elvoltam egy hétig, de úgy, hogy semmim soha nem hiányzott, és minden második este étteremben költhettem el a tápláló vacsorámat. Egy frissen sült, nagy férfitenyérnyi juicy hátszínszelet a Happy Days-ben -bõséges körettel- 22 franba került akkoriban.
Bankjegy Debussy-vel.
Ez is közvetlen az Euró rendszer bevezetése elõtti etep egyik fizetõeszköze volt, Debussy képével. Az igazság az, hogy ekkoriben még vastagon elfogadták a 80-as évek bankjegyeit is, de azt már nem nyomták vissza a forgalomba, hanem bezúzták. Én fizettem 1994-ben 1983-as bankjeggyel is, (azok sokkal szebbek voltak). Azok tele voltak gombostünyomokkal, fogalmam sincs hogy miért.
Az egykori 100 frankos bankjegy, amibõl 2 személy remekül és komplettül megebédelhetett, vagy megvacsorázhatott egy közepesen elegáns helyen. Cézanne portréjéval.
Másik oldalán a híres cézanne-i almák vannak, illetve úgyszintén ott is egy fragmentált részlet a "Kártyázók" cimü képébõl.
szombat
Piacok hangulata
Kínai városi piacon
Szõlõ és füge
A kenyerek
Halpiac Japánban-a
Halpiac Japánban
A Happy Days este, amikor már odakint nincs zsibongás. Bezzeg van odabent!
Napraforgók
Én nagyon szeretem a piacokat, különösen a reggeli órákban.
A reggeli óráknak mindenütt van egy sajátos hangulata, különösen nyáron, és különösen a tengerparti, a levantei, vagy más mediterrán országokban.
A reggel az nem hasonlítható a késõbbi délelõtthöz. Ez a feeling valószínüleg a gyerekkoromból örökölt hangulati hagyományom, amikor májustól szeptemberig mindig szerettem jó korán felkelve megteázni, vagy tejeskávézni a tornácunkon, majd egy kicsit még visszafeküdni, és "hunni egyet" a muszájságos felkelésemig. Legalábbis ha nem volt vakáció. Nagyon szerettem a csendet, de az azt megtörõ, a gyümölcskertbõl hallható madárfüttyöket is, meg a távolabbi utcák, és a vidék ismerõs zajait. Ez volt az én reggeli idillem. Késõbb Keszthelyen kis diszkrét utcácskában laktunk,sokkal kisebb kerttel és lugassal, de ott is hasonló volt ez a gyakorlatom.
Ma már jócskán lustább vagyok az akkori önmagamnál, mert az, hogy a megélhetésért a számítógépemen itthon dolgozom, és az idõmmel nem tartozom klf.munkahelyi napirendeknek, és nem muszáj (esetleg 2 hetente egyszer) találkoznom a hazai munkáltatómmal:-- ez valahogyan ellustítja az embert.
Mostanában reggel 9 elõtt nem mászom ki az itthoni ágyból.
Ha viszont elutazunk, -vagy egyedül elutazom-, akkor a tartózkodási helyeken nem vagyok rest,-(aludni és dögleni idehaza is lehet, és olcsóbban)-... odakint a világban szeretem a már ismert, -esetleg most megismert- városok reggeli hangulatát tetten érni. Lehetõleg minden nap. A fölkelések így idegenben reggel ½6-6 körül abszolválódnak.
Leginkább és következetesen a piacok, az üzleti utcák, a parkok, és a vasútállomások környéke érdekel, mert itt igazán tömény, eredeti, és nem kozmetikázott az élet.
Az élelmiszerpiacokat (hacsak már nem tudom a helyüket) már lehetõleg a megérkezés utáni másnapon kérdezgetve felderítem, és felszerelkezem 3-4 tekercs filmmel.
Évekkel ezelõtt megismerkedtem Aix-en-Provence piacával, amelynek az a nagy varázsa, hogy az egy plen-air piac,... nem fedett vásárcsarnokban van.
Van több fedett supermarché is persze, amikben minden van ami itt, és van egy u.n. kispiac is -szombatonként-, (egy bolhapiac is minden második vasárnap), de azok egészen másak.
Ennek a szabad ég alatti piacnak van valami olyan hangulata amit a falvakból bejött emberek hoznak magukkal az áruikkal együtt. Ugyanezt éreztem Keszthelyen, az ottani piacon, kamaszkorom idején. Nem tudom mi ez, de mindenképpen hangulati elem.
Amikor vagy 14 éve, -1993 júniusában- elõször tévedtem oda (akkor valóban odatévedtem, mert nem volt akkor kalauzom, nem tudtam hogy létezik ez) ujjongva fedeztem fel ezt a már jól ismert érzést. Az ember minden idegében érzi hogy él. Az illatok, a zsibongás, az arcok, az alkuk, a forgatag, a színek kavalkádja....
Akkor déli óra volt. Akkoriban még a régebbi tirketarka francia frankkal és a régi centime-okkal is fizethettünk. Kõgazdagnak éreztem magamat, napi kb.70 frankot költhettem pusztán élvezeti létfennntartásra. Lakásom biztosítva volt, közlekedési bérletem is.
Szerettem ezeket az említett, szépen megtervezett,hagyományos, tetszetõs bankjegyeket, a híres festõk, politikusok, tudósok képeivel.
Egy büfébe mentem be ott akkor, mert mindössze egyetlen, korareggel elfogyasztott tejeskávéval a hasamban farkaséhes voltam, és már akkor dél körül volt az idõ.
Mindenki elõtt elkészített rákos paellát ettem, feledhetetlen volt az íze, kompletten 7 frank volt az ára.... jó spicy volt, különlegesen fínom szafttal volt körítve. Egy couscous nevü érdekes köretet adtak mellé egy külön tányéron, valamint frissen sütött kenyeret, amibe friss kecskesajtot sütöttek. Annyira fínom volt mindez, hogy a nyelvem orgazmusokat élt át az étkezés alatt.
A büfé neve Happy Days volt, ...ez ma is megvan ugyanott, bár már sokkal korszerübb, modifikáltabb változatban. Ma sem hagyom ki, hogy ne üljek be oda valamit enni. Ez napközben egy afféle elegánsabb kofabár, (az árusok ide járnak 1-2 falatra, és persze a vásárlók is betérnek.) Reggel 9-10 között elég nehéz helyet kapni ott, sokszor kell percekig várni egy felszabaduló székre. Bárki bárki mellé leülhet... egy kérdõ pillantás elég, és az embert felbátorítják, hogy foglaljon csak helyet.
Kaja után aztán kimentem a piacra, (amely ott van elõtte, és az ablakokból is látható) és elgyönyörködtem elõször is a rengeteg napraforgóvirágban, amivel mindig tele van a piac. Nem csak a virágpiac része, de szinte minden szektor.
A provence-i emberek nagyon szeretik a napraforgó virágát, amikor még fiatal, és nagyságra akkora mint egy császealj, vagy egy kinyílt tenyér. Szinte minden háztartásban, a szobában ott van dísznövényként ez a szép virág. Ennek sok száz éves hagyománya van ott, bár más virágok százai is gazdagon teremnek arra a lankákon, és a kertekben.
Én gyerekkoromban egyebek közt napraforgó táblák közvetlen közelében éltem, és akkor is szerettem a virágzó napraforgót, hiszen csodálatosan szép az, amikor sok tízezer sárga-barna napvirág bólogat egy táblában. Mégsem jutott volna eszembe akkoron, hogy dísz-virágként hazavigyem azt, és vázába rakjam, amikor még kicsi. Nem volt nálunk divatban ez a növény mint díszítõelem.
Azt hiszem, hogy most, az utóbbi 15 évben kezd idehaza is meghonosodni ez a gyönyörü virág egy ilyen szerepben.
Ma már használom itthon virágként, de speciell ezt a szokást én nem itthon, hanem a provansziaktól tanultam el.
Aix piaca-b
Aix piaca-a
Aix-en-Provence piaca az idén augusztusban.
Idei árak
Bordigherai piac
Az athéni nagypiac, azaz a városi vásárcsarnok épülete
Piac Szlovéniában
Ez akár a Dunántúlon is lehetne.
Az az emlékezetes kelkáposzta, amit megvettem, és a motel-szállásunk vendégeinek fele este sorbaállt a teraszon érte. Osztottam, mint Feinsilber "Róbert Bácsi" annakidején a szegénykonyhán. Csak én nem lettem belõle milliomos. Sült csevapcsicsit raktam a tetejére feltétként.
Piacok a volt Jugóban az idei nyáron.
A földieper tavasztól kora õszig folyamatosan jön, (valahol mindig terem), és a szállítás is órapontosan tájmingolt. Az eper (és a szamóca)neve JAGODA, errõl a szóról apámnak mondjuk egészen más dolgok jutnak eszébe. A jagoda kilója 5 kuna.
Kitromdomb a piacon
Egy horvát halpiac.
Horvát kofa.
Horvátországban...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)